Élménynap a Miskolci Egyetemen


Iskolánk nyolcadikos tanulói a „Tanítsunk Magyarországért” című programban vesznek részt. Ennek keretében ellátogattak a Miskolci Egyetemen megrendezésre kerülő élménynapra. Sportversenyeken, játékos feladatokban ügyeskedhettek. Betekintést nyerhettek az egyetemi oktatásba is, hiszen játékos kémiaórán vehettek részt. Itt robbantásokat láthattak valamint a lángorgona zenéjét hallgathatták. Nagyon érdeklődőek voltak, ügyesen szerepeltek. A gyerekek élményekkel feltöltődve érkeztek haza az Egyetemvárosból.

Ambruzsné Tóth Katalin
Osztályfőnök