Nap szerinti archívum: 2017.11.14


Pályaválasztási kiállítás

A 7-8. osztályos tanulókkal november 9-én pályaválasztási kiállításon vettünk részt a Miskolc Városi Szabadidőközpontban. A tanulók még bizonytalanok abban, hogy melyik iskolában folytassák tanulmányaikat. Nagy segítséget jelentett számukra, hogy az egyes standoknál készségesen válaszoltak kérdéseikre. Szórólapokon megismerhették, hogy az iskolákban milyen szakmákat lehet tanulni. Nagy örömükre, kipróbálhatták a különböző eszközöket, felszereléseket.

Ambruzsné Tóth Katalin
osztályfőnök


PRIMA díj

Ebben az évben is felfokozott érdeklődés és komoly várakozás előzte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prima díjat, hisz ez az esemény ad alkalmat a magyar kultúra, művészetek, tudomány, oktatás, köznevelés és sport fejlesztésének megismertetésére és elismerésére. A rendezvénynek a Miskolci Nemzeti Színház adott otthont.
Büszkeséggel tölti el az intézményünket, hogy kollégánkat, Sutkó Mihály testnevelő tanárt a Magyar Sport kategóriában, mint kerékpár sportszervezőt felterjesztették a jelöltek közé alkotó, értékteremtő tevékenységéért.
A jelöltek már mindannyian győztesek, így Misa tanárbácsira méltán vagyunk büszkék.

Gratulálunk!


Halloween Party

Idén is nagy örömüket lelték e mókás-vicces ünnepben a gyerekek, főképpen a kisebbek. Sokan öltöztek be hol kedves, hol pedig félelmetes jelmezekbe, és többek izgultak a tökfaragó verseny eredménye miatt is. Szép töklámpások készültek, s mindegyik kapott valamilyen díjat. A tavalyihoz hasonlóan az osztályok egymást lepték meg az ünnep hangulatához illő ügyességi feladatokkal, melyeket a legtöbben szívesen próbáltak ki, A “bulit” egy kis diszkó zárta.

Köszönjük a felsősök segítségét, akik a játékokat koordinálták, a szülői munkaközösség nagysikerű büféjét, az ajándék édességet pedig Bigus Árpádné képviselőnek!